2016. október 7.

Fogyókúrás tippek: Igyál citromos vizet

Itt vannak az újabb fogyókúrás tippek. A citromos víz segíti a vesék tisztulását. Mivel a fogyókúra egyben méregtelenítés is. A test zsírokból felszabaduló méreganyagok a vérbe jutnak. A vér 90%-a víz ezért elengedhetetlen a megfelelő folyadék bevitel. A citromos víz megkönnyíti a méregtelenítést. A kellemetlen fejfájás néha a kevés citromos víz bevitelt jelzi. Igyál több citromos vizet, ezzel is segítsd a veséid tisztító erejét.

2014. december 24.

Fogyókúrás tippek

Fogyókúrás tippek

Lefekvés előtt 4-5 órával egyél utoljára, lehetőleg keveset.

Ne egyél idegesen, várj míg megnyugszol! Nyugodtan egyél!

Egyél kisebb tányérokból mint eddig!

Ne mérd magad minden nap! Hetente egyszer állj mérlegre, lehetőleg reggel!

2014. december 23.

Fogyókúrás tippek

Fogyókúrás tippek a diéta megvalósításához.

Fontos, hogy olyan diétát válasszunk, amivel harmóniát érzünk, olyat amire úgy gondolunk, hogy ez nekünk menni fog.

Fontos, hogy olyan ételekkel telítsd el a gyomrodat, amik nem hizlalnak, még is telítettség érzését adják.

Aludj többet, feküdj le időben, pihend ki magad!

Táplálkozz és mozogj rendszeresen!

Reggelid legyen a legtöbb, ebédre egyél kevesebbet, vacsorára meg még kevesebbet.
Ismered a mondást:
Reggelizz úgy mint egy király, ebédelj úgy mint egy polgár, és vacsorázz úgy mint egy koldus.



2014. december 18.

Fogyókúrás tippek

Fogyókúrás tippek

A diéta alatt kerüljük a szénsavas üdítőket, italokat.
Vizet az étkezések előtt fél órával fogyasszunk, étkezések alatt ha lehet ne fogyasszunk, vagy csak kortyonként.

A főétkezések között nassol gyümölcsöket, zöldségeket.

A táplálékot alaposan rágd meg, lassan egyél, hogy ne edd túl magad.

Amikor eszel, akkor csak az étkezésre figyelj. Ne foglalkozz mással táplálkozás közben!


Sok sikert kívánunk a fogyás eredményességéhez!

2014. december 16.

Fogyókúrás tippek

Fogyókárás tippek a diéta alatt.

Lendülj mozgásba! Kezdj el többet mozogni mint eddig. Például, ne lifttel menj le, hanem a lépcsőn gyalog.

Szervezd meg a táplálkozásodat! Készüljünk fel előre, hogy mit fogunk fogyasztani, és legyenek nálunk nap közben azok az ételek, amikre szükségünk lehet.

Jól lakottan menj el vásárolni, mert éhesen előfordulhat, hogy olyat is megveszel amit amúgy nem vennél meg.

Egyél több nyers gyümölcsöt, zöldséget, magokat, csírákat!


Fogyókúrás tippek

Fogyókúrás tippek a hatékony fogyás sikeréért!

Fogyasszunk több tiszta vizet, folyadékot!
Ihatunk gyógyteákat, gyümölcs leveket, zöldség leveket is.

Egyél többször, mint eddig.
Ha nem eszel elegendőt, akkor a tested azt fogja gondolni, hogy vészhelyzet van, és a túlélés érdekében lelassítja az anyagcserét, ezáltal, még az is előfordulhat, hogy a fogyás helyett hízás történik.

Étkezés előtt együnk levest, hogy eltelítsen minket, persze egy pohár víz is megteszi.

Önvizsgálattal találd meg a lelki okát az elhízásodnak. Ahhoz, hogy hatékonyan tudd orvosolni a problémát, tudnod kell, az okát annak, ami az elhízásodat okozza, tudnod kell, hogy mi váltja ki belőled azt a reakciót, hogy többet egyél mint amire szükséged van, és kevesebbet mozogj, mint amire szükséged van.

2014. december 15.

Fogyókúrás tippek Horoszkóp 3. rész

Fogyókúrás tippek Horoszkóp segítségével, hogy megszabaduljunk a lelki és testi terheinktől.

 
Nyilas (November 23.-December 21.)

 Ajánlott zöldségek:barnarizs, zab, cékla, saláta, paradicsom, zöld paprika, krumpli,

Ajánlott gyümölcsök: alma, füge,körte, eper, szilva, narancs, cseresznye, citrom


 Javasolt a citrom kúra, és a Káposzta leves fogyasztás.

Sport előtt két órával ehetünk valamilyen kalória dúsabb ételt.


Bak (December 22.-Január 20.)

 Ajánlott zöldségek: brokkoli, káposzta, kukorica, spenót,borsó, dió, burgonya, zab, mandula, barnarizs, saláták,

Ajánlott gyümölcsök: füge, citrom, narancs,

Ajánlott sport: gyaloglás, kocogás, futás, szaunázás, gőzfürdőzés


Vízöntő (Január 21.-Február 19.)

 Ajánlott zöldségek: tök, kukorica, fejes saláta, lencse, dió, mandula, retek, paprika, zeller, paradicsom,brokkoli, cékla,

Ajánlott gyümölcsök: őszibarack, alma, citrom, körte, narancs, ananász, eper, füge, gránát alma, datolya,

Ajánlott mozgás: kirándulás, séta, gyaloglás, futás, kocogás, rendszeres sportolás.

Halak (Február 20.-Március 20.)

 Ajánlott zöldségek: fejes saláta, hagyma, cékla, árpa, spenót, zab,

Ajánlott gyümölcsök: datolya, kajszi barack, őszibarack, szőlő, alma, citrom, mazsola, narancs,

Ajánlott mozgás: Mozogjunk naponta rendszeresen!

2014. december 11.

Fogyókúrás tippek Horoszkóp 2. rész

Fogyókúrás tippek Horoszkóp segítségével, hogy megszabaduljunk a lelki és testi terheinktől.



Oroszlán (Július 23.-Augusztus 23.)

Naponta háromszor táplálkozzanak fele annyit mint előtte a diéta alatt. Válasszanak ízletes ételeket. Fogyasszanak több vizet mint szoktak, lehetőleg minél többet.

 Ajánlott zöldségek: mandula, napraforgó, dió, répa, cékla, spárga, rizs, spenót

Ajánlott gyümölcsök: alma, citrom, őszibarack, füge, mazsola, narancs, körte, szilva

Ajánlott mozgás: úszás, kondizás, gyaloglás, jóga, sétálás.


Szűz (Augusztus 24.-Szeptember 23.)

 Bőséges reggelivel indítson, naponta 5x-5x étkezzen.

Ajánlott zöldségek: búza csira olaj, mandula, barna rizs, zab, zöld levelű zöldségek

Ajánlott gyümölcsök: narancs, citrom, banán, alma, dinnye, papaya, körte

Ajánlott mozgás: kocogás, futás, biciklizés


Mérleg (Szeptember 25.-Október 23.)

Indítsanak bőséges reggelivel, egyenek naponta ötször.

Ajánlott zöldségek: répa, kukorica, borsó, spárga, spenót, paradicsom, retek, cékla, zab, barna rizs, búza, saláta

Ajánlott gyümölcsök: alma, eper, mazsola

Pihenjenek elegendőt, és igyanak sok vizet!

Skorpió (Október 24.-November 22.)

 Felező szétválasztó diéta a javallott. Egye a felét annak a mennyiségnek mint eddig. Naponta 3x étkezzen. Reggel szénhidrát, ebéd fehérje és szénhidrát, vacsora fehérje.

Ajánlott zöldségek: zöld saláta, lencse, dió, mandula, spárga, retek, hagyma, paradicsom, karfiol

Ajánlott gyümölcsök: alma, citrusok, ananász, áfonya, banán, cseresznye, füge, kókuszdió.

Ajánlott mozgás: intenzív mozgás, intenzív gyaloglás

Fogyókúrás tippek Horoszkóp 1. rész

Fogyókúrás tippek Horoszkóp segítségével, hogy megszabaduljunk a lelki és testi terheinktől.

Kos (Március 21.-Április 20.)

A Kos csillagjegyűeknek érdemes elkerülniük az édes ételeket, valamint a fűszerezetlen, illetve túlzottan tartósító szerezett ételeket!

Lehetőleg legyenek ízletesek, fűszerezett, sós ételek. A sóval ne vigyék túlzásba!

Ajánlottak a hagymák, fűszerek. Saláták, fejes saláta, paradicsom, hagyma, uborka, tök, bab, spenót, brokkoli, barna rizs,lencse, karfiol.

(fokhagyma, lila hagyma, vörös hagyma, poré hagyma)
Kerülje a gyors, előre elkészített ételeket, gyors éttermi, tartósítószerezett ételeket.

Hetente 2x-3x úszás, aerobik, biciklizés, futás, kocogás.

Bika (Április 21.-Május 20.)

 Ízletes diéta valamely édességgel. Ajánlott a felezős diéta, tehát az eddig elfogyasztott mennyiség felét egye meg. Naponta 5x étkezzen kevesebbet.

Ajánlott zöldségek: hagyma, uborka, répa, cékla, spenót, spárga, karfiol

Rendszeres, intenzív biciklizés, gyaloglás.

Ikrek (Május 21.-Június 21.)

Többször keveset egyen. Kerülje a tésztákat, fehér kenyeret.

Ajánlott zöldségek: zöld bab, répa, zeller, mandula,fejes saláta, karfiol, tej, tejtermékek, spárga, paradicsom, spenót, vad rizs.

Ajánlott gyümölcsök: narancs, őszibarack, kajszi barack, alma, szilva, grépfrút

Kávé, energia italok helyett inkább gyógyteák a javasoltak.

Sportoljon rendszeresen. Hetente 3x-4x fél-egy órát sétáljon lehetőleg tiszta levegőn.

Rák (Június 22.-Július 22.)

Egyen naponta 7x-8x.
Bőséges reggelivel indítson, majd jöhet egy kis nassi, tízórai, ebéd, nassi, uzsonna, vacsora, nassi. A nassik édesség mentesek legyenek, lehetőleg nyers zöldségek, gyümölcsök.

Ajánlott ételek: fejes saláta, tej, tejtermékek, répa, cékla, rozs, tojás sárgája, friss zöldségek, gyümölcsök

Úszás, fitness, aerobik, biciklizés.

2014. december 7.

Fogyókúrás tippek - Edzés otthon

A mai fogyókúrás tippek között az edzés otthon témájával foglalkozunk.

Azok, akik nem szeretnének terembe járni, vagy éppen nem áll módjukban, azoknak hasznos lehet az edzés otthon.

Alapos bemelegítés után néhány erő edzés gyakorlattal segíthetjük az állóképességünket.
 A karokra érdemes a fekvőtámasz gyakorlása. Először falnál, majd fokozatosan nehezítve haladni, ahogy az erőnk engedi.
 A hasra has prést, illetve láb felhúzásokat javaslunk.
 A lábra guggolásokat, és kitöréseket ajánlunk az erőnlétünknek megfelelően.
A hát izom fejlesztésére hason fekve kar-láb emeléseket, és a rövid hidat, csípő emelésekkel.
 A fenék izmokra láb emelések előre, hátra, oldalra.

Az edzés után alaposan nyújtsuk le az izmainkat, ez ugyan olyan fontos, mint a bemelegítés, illetve mint maga az edzés.

Sok sikert és kitartást kívánunk!


2014. december 6.

Fogyókúrás tippek

Fogyókúrás tippek között szeretnénk megemlíteni a természetes étvágy csökkentőket.

- Pitypang
- mandula
- metatea
- zöldtea
- kávé
- édesgyökér
- avokádó
- csipkebogyó
- édeskömény
- gyömbér
- alma
- ligetszépe
- lenmag
-  víz: 1-2 pohár
- citromfű
- szibériai ginszeng
- édesburgonya
- fahéj
- zöldség leves
- csalántea
- zöld turmix
- zöldség lé

2014. november 30.

Fogyókúrás tippek

A mai fogyókúrás tippek között szeretnék kitérni a fogyás, a fogyókúra lélektanára is.

Néha nagyon nehéznek és kimerítőnek tűnik a fogyókúra.
Már már arra vetemednék, hogy keressek valami fogyókúrás tablettát, csak hogy könnyebben elérjem a kívánt súlyomat. Épp a minap olvastam, hogy az elhízásnak köze van a bőség hiány érzetéhez. Ez nálam találó. Az igazság az, hogy néha bevallom magamnak, hogy félek, hogy nem lesz mit enni holnap, holnap után. Valahogy tudatalatt cselekszem, reagálok. Nem pedig tudatosan.

Először is tisztában kellene lennem, hogy mit üzen nekem az elhízásom, a túlsúlyom. Olyan jó lenne tudni, hogy pontosan mi az ami segítene. Mi az az igazán nekem való módszer. Azt is jó lenne tudni, hogy változtassak meg a belső, tudatalatti részemben, ahhoz, hogy az kiteljesedjen a fizikai világra is. Rengeteg kérdés jön elő bennem, és néha kétségbe vagyok esve.
Lehet, hogy itt lenne az ideje egy jót mozogni. Kimozogni magamból a feszültséget. Nos. Akkor talpra fel, és indulhat az edzés! Sok sikert a test mozgáshoz!

2014. november 21.

Fogyókúrás tippek - Motiváció

Fogyókúrás tippek közé soroljuk a motivációs ötleteinket is.

Pozitív megerősítések fogyni vágyóknak:

Könnyen elérem ideális test súlyomat.
Hiszek magamban. Bízom magamban.
Erős vagyok. Bármire képes vagyok.
Elhatározásom erős, megingathatatlan.
Döntésem szilárd.
Kitartok a döntésem mellett.
Bármit elhatározok, azt sikerre viszem.
Tudatosan táplálkozom.
Egészséges ételeket eszek.
A természetes táplálékot előnyben részesítem.
Egyre egészségesebb és fittebb vagyok.
Hétről hétre látom a változást magamon.
Családom, a környezetem mindenben támogat.
A fogyás nem szenvedés, hanem kihívás nekem.
Ismerem a testem tudom, hogy mire van szükségem.
Szeretem magamat.
Egyre karcsúbb és csinosabb vagyok.
Minden nap sportolok és jól megmozgatom a testem.
Hálás vagyok mindezekért.

Sok sikert kívánunk Neked!


2014. november 19.

Fogyókúrás tippek

Újabb fogyókúrás tippek:

Hetente 2x-3x járjunk el futni, kocogni.
Együnk kevesebbet mint szoktunk.
Együnk többször kevesebbet.
12-13 óráig együnk annyit amennyit szeretnénk, és azt amit szeretnénk. Délutántól estig zöldségeket fogyasszunk. Lefekvés előtt 3-4 órával hagyjuk abba az evést.
A fogyókúrák alatt mozogjunk!
Az ételeket tegyük kisebb tányérokra, hogy nagyobbnak tűnjenek.
Igyunk több vizet, folyadékot.
Gyorsítsuk fel az anyagcserénket!
Kerüljük a cukros üdítőket!
Együnk kevesebbet illetve iktassuk ki a csokit, sütiket, pék süteményeket, édességeket!
Fogyasszunk egészséges táplálékokat!
Változtassunk az életmódunkon!
Együnk tudatosabban, mozogjunk többet!

Sok sikert kívánunk a karcsúsodáshoz!

2014. november 14.

Fogyókúrás tippek

Kedv csináló fogyókúrás tippek:

Az étrendedben ajánlott előnyben részesíteni a friss zöldségeket, gyümölcsöket. Ezek közül is fontos, hogy honnan származnak. Érdemes azokat a gyümölcsöket, zöldségeket választanod, amelyeknek tudod az eredetét.
Jobb, hogy ha a helyi gazdáktól származnak a közeli piacról. Más részről kellemes, hasznos beszélgetésekbe keveredhetsz az ős termelőkkel, akik segítik a szeretet teljes kapcsolatok kialakulását, mely kellemesebbé teszik a piacozást.

Válassz olyan sportot, amiben az örömödet leled. Legyen rendszeres az a mozgás, amit választasz.

Fogyókúrás tippek: fantázia zsír égető saláták

- zöldségek, saláták
- alma ecet
- citromlé (elősegíti a méregtelenítő folyamatokat)
- élőflorás natúr joghurt (segíti az emésztési folyamatokat, helyre állítja a bélflorát)
- lenmag (segít enyhíteni az anyagcsere problémákat)
- erős paprika (a kapszaicin segítségével belsőleg és külsőleg is hasznos, a belsőleg fűt, felgyorsítja az anyagcserét, külsőleg a paprikás olajat a bőrünkre kenve, fokozza a vér keringést a problémás területeken)

Egyik alkalommal alma ecetes salátát, másik alkalommal citromleves salátát, illetve natúr joghurtos salátát is ehetünk. Ízlésünknek megfelelően.
Élvezzük az ízeket!

Fogyókúrás tippek: a természeti erők segítségével

Fogyókóra a fogyó hold idején.
A fogyó hold elősegíti a tisztulást, méregtelenítést, ilyenkor könnyebb a tisztítás, takarítás, elengedés.

Viszont növekvő hold idején olyan dolgokat együnk, és tegyünk, aminek szeretnénk a növekedését az életünkben.
Írjunk pozitív megerősítő mondatokat.
Erősítsük az izmainkat.

Sok sikert kívánunk a fogyókúrához!



Fogyókúrás tippek

Fogyókúrás tippek a fogyni vágyóknak.

Tudatosság!
Ha ugyan azt teszed mint eddig, akkor ugyan azt az eredményt kapod.
Ha annyit mozogsz és eszel, mint eddig, akkor ugyan azt az eredményt fogod kapni, mint eddig.
Ha nem tetszik az eredmény, akkor változtatni kell.
Kérdés az, hogy mennyire akarod?
Hajlandó vagy változtatni a mozgási és táplálkozási szokásaidon a fogyás érdekében?
Tudomásul veszed e, hogy meg kell változnod tettekben is, ahhoz, hogy a külsőd is megváltozzon?
Sikerült eldöntened, hogy mit akarsz?

Ha elhatároztad, eldöntötted, hogy hajlandó vagy változtatni a tetteiden, annak érdekében, hogy a külsőd is megváltozzon a szépséged érdekében, akkor Gratulálok. Jól döntöttél! Ez sokat fog segíteni a fogyókúra szakaszaiban.

Táplálkozás: fehérje dús táplálkozás ajánlott a sportoláshoz.
Test mozgás: Úszás, futás, biciklizés.

Mind három sport erősíti az izmaidat, ezáltal fogyasztanak.

Kellemes sportolást, kitartást, és jó időtöltést kívánunk az egészséges életmódodhoz!

2014. november 13.

Pozitív megerősítés

Fontos a pozitív megerősítés, az, hogy hogyan gondolkodunk önmagunkra.
Minél többször gondolunk valamire, az hajlamos megjelenni az életünkben.

Itt van néhány pozitív megerősítés:

Szeretem magam.
Tisztelem magam.
Elfogadom magam.

Szeretek edzeni.
Szeretek mozogni.
Szeretek sportolni.

Szeretek egészségesen táplálkozni.
Szeretek egészségesen élni.
Egészséges életmódot folytatok.

Erős vagyok.
Életerős vagyok.
Energikus vagyok.
Jó erőnlétben vagyok.

Jól nézek ki.
Csinos vagyok.
Szép vagyok.
Karcsú vagyok.

Elérem a kitűzött céljaimat.
Fitt vagyok.
Hajlékony vagyok.
Rugalmas vagyok.

Szeretettel gondolok magamra.
Szeretettel gondolok a testemre.
Szeretettel edzem magamat.

Kitartó vagyok.
Szorgalmas vagyok.
Szeretem magam


Sok sikert kívánunk az egészséges életmódhoz és a csinosodáshoz!

2014. november 12.

Fogyókúrás erősítő edzés terv

Fogyás test edzéssel:

Alapos bemelegítés után

FELÜLÉS: 2x-3x 30-35
Lábakat beakasztani, a hát egyenes. Úgy felülni, majd vissza, hogy amikor visszaérkezünk nem tesszük le a hátunkat, sem a derekunkat.

LÁB EMELÉS: 2x-3x 30-35 ismétlés
Háton fekvés, kezek a derék alatt, a lábak nyújtva, majd térd húzás, vissza egyenes lábtartásba, a lábfejek maradnak közel a talajhoz.

HAS PRÉS TARTÁS: ameddig bírod
Has prés megtartás.

GUGGOLÁS TARTÁS: 15 percig, vagy amíg bírod
váll szélességű terpeszben lábfejek előre néznek, guggoló testhelyzetet felvenni, és azt megtartani függőleges egyenes háttal.

CICA PÓZBAN LÁB EMELÉS: 20-25 lábanként
Cica pózban egyik láb kinyújt és felemel, majd vissza le, majd csere.
Cica pózban egyik láb oldalra hajlítva fel, majd vissza le, majd csere.

Alaposan nyújtsuk meg az izmainkat.

Zsírbontás

A zsírbontás előnye, hogy műtéti beavatkozás nélkül történik.


Az ultrahangos zsírbontást speciális orvosi eszközökkel végzik, amelyek műtéti beavatkozás nélkül karcsúsítják, formálják a testet, a kezelendő test részeket.

Zsírbontás hatásai:

látványos körméret csökkenés
bőrfeszesítés
hatékony test formálás
celluit csökkenés
zsír csökkenés
hízási és nyúlási csíkok hatékony kezelése
bőr regenerálás, bőr ránctalanítsa
szülés utáni bőrfeszesítés
bőr szépítés

Az orvosi műszerek segítségével a zsír sejtek térfogata csökken, és a nyirok rendszer segítségével elvezetődik. Kisimul a bőr, felgyorsul az anyagcsere.

Javasolt a rengeteg víz fogyasztás, kezelésenként legalább 3 liter víz elfogyasztása javasolt. Mivel egyben egy méregtelenítés is történik, ahogy a nyirok rendszeren keresztül kiürül a zsír sejtekben található méreganyagok a zsírral együtt.

Így kereshetsz még rá a google-ben:
zsírbontás
Kavitációs ultrahangos zsírbontás
Ultrahangos rádiófrekvenciás zsírbontás
Elektromos zsírbontás
Otthoni zsírbontás
Zsírbontás rádióhullámmal


2014. november 11.

Zsírleszívás nem fogyókúra

A zsírleszívás nem fogyókúra, hanem egy kontúr javító beavatkozás, amely során a zsír sejtjeinket "összetörik", majd kiszívják a szervezetből. A kiszívott zsír sejtek helyébe nem kerülnek újabb sejtek, mert nem osztódnak csak a térfogatuk növekszik.

Látványosnak látványos ez az eljárás. Viszont drasztikus. Ez egy komoly sebészeti beavatkozás. Igaz kicsi a beavatkozási nyílás, attól még nagy seb felszíneket hoznak létre a test különböző területein. Ami a beavatkozás után fájdalommal jár.

Elgondolkodtató, hogy némelyik olyan orvos, aki ilyen beavatkozásokat végezi, és láthatóan küzd felesleges kilókkal, és még sem alkalmazzák a saját beavatkozási technikáját önmagán.

Ha én zsír leszívásra adnám a fejem, akkor olyan orvost keresnék fel, aki önmaga is átélte ezt a beavatkozást. Hiszen Ő lenne számomra a hiteles.


2014. november 6.

Fogyókúra = Tisztító kúra


Fogyókúrás tippek: 
Méregtelenítés, bár a fogyókúrát célszerűbb lenne tisztító kúrának hívni, hiszen az elhízást a feleslegesen lerakódott méreganyagok képzik.

Lássunk néhány méregtelenítési tippet. Jó tisztulást!

*** Hetente egyszer böjtölni. Eleinte gyümölcslevek, zöldséglevek segítségével, majd áttérni a tiszta víz fogyasztásra. Mivel egy egy böjt nap kimerítő tud lenni, ezért többen azt ajánlják, hogy ezt olyan napon tegyük, amikor nem kell semmilyen megerőltetőt tennünk, amikor nyugodtan lepihenhetünk ha ahhoz van kedvünk.

*** Citromos tisztító kúra. Évente egyszer maximum kétszer érdemes elvégezni. Ez egy erős méregtelenítő kúra. A citromot vízzel keverve nyáladzva igyuk meg kortyonként. Fokozatosan növelve a napi citromok számát egészen kilencig, majd ezt néhány napig tartva, fokozatosan csökkentsük a napi citrom adagot. Van olyan ismerősöm, aki délig csak citromos vizet fogyaszt és nagyon hatásos eredményt ért el így is. Elmondása szerint, ahogy a kilóktól elkezdett megszabadulni, az ereje is megnőtt, és egyszerűen előjött benne a mozgás igény. Ami még jobban elősegítette a fogyását.

*** Tíz napos barna rizs diéta. Jógik, és jóginik szokták alkalmazni évente van hogy többször. Teljesen megszabadít a méreganyagok nagy részétől. A hátránya az, hogy felfokozódik az ízek iránti vágy a sok barna rizs fogyasztásban. Bár ilyenkor segít a gyógynövényes tea.

*** Béltisztítás is igen hatékony tud lenni. Bár ezzel kapcsolatban is érdemes jobban utána olvasni, hogy nekünk melyik a legjobb megoldás.
Nekem egy ajurvédikus hölgy azt tanácsolta, hogy hetente két liter testhőmérsékletű kamillás beöntéseket végezzek. Beöntőkészüléket patikában, kamillát gyógynövényesnél is beszerezhetünk.

*** Lefekvés előtt 4órával ne együnk.

*** Együnk naponta ötször rendszeresen.

Bízom benne, hogy sikeresen kitudod választani a számodra legmegfelelőbb tisztító kúrát.
Sok sikert az egészséghez és a csinosodáshoz!

2014. november 5.

Testmozgás - Fegyencedzés

Az unokatestvérem megajándékozott egy érdekeséggel Paul Coach Wade írótól a Fegyencedzés című könyvvel. A Hogyan törj ki a gyengeségből szlogennel. Persze a barátnőm rögtön lecsapott rá.

Értékes olvasmány, bár a gyakorlatok gyakorlása nélkül mit sem ér.
Hat gyakorlat tíz lépésben a kezdőtől a mesterszintig.
A tíz-tíz lépésen belül is vannak kezdő, középhaladó, és haladó szintek.

A gyakorlatokat a kezdő szinttel érdemes kezdeni, és fokozatosan haladni a megerősödésünkkel ütemesen.
Azt javaslom azoknak, akik ezt az edzés módszert választják, hogy türelmesen, lépésről lépésre, fokozatosan haladjanak, mert nagyon fontos a jó alapozás, és a jó munkához idő kell.

A könyvben találhatunk edzés terveket, hogy mi szerint célszerű végeznünk az edzéseket. Először négy gyakorlatot javasol hei egyszeri elvégzéssel, heti két nap, ami azt jelenti, hogy két-két gyakorlat egy egy nap. Tehát abszolút a kezdő szinttől haladhatunk a saját tempónkban a Mester szint irányába.

A magam részéről nekem kevésnek tünt a heti négy gyakorlat heti két napi edzéssel. Így úgy döntöttem, hogy mind a hat gyakorlatot gyakorlom. Naponta két-két-két feladattal, a saját színtemhez ütemezve. Így hetente kétszer jut sor ugyan arra a gyakorlatra, és hetente egy napon pihentetem az izmaimat.


Akik ezt a mozgás stílust választják azoknak sok sikert kívánok, és kitartást a munkához!

Testmozgás, mint fogyókúra

Fogyókúra egyik alapja a testmozgás
Többféle testmozgás létezik. Ebben is ki ki joga, és saját felelőssége eldönteni, hogy melyik a legjobb test mozgás a számára.

Az is fontos, hogy a kívánt alakhoz passzoljon a testmozgás.
Például, ha én úgy szeretnék kinézni mint egy test építő, akkor célszerű nem csak jógázni, hanem megfelelő hozzáértéssel súlyokat is emelgetni. Ugyan ez fordítva is igaz. Ha én egy vékony, szálkás, hajlékony testet szeretnék, akkor ne a súlyzókat emelgessem, hanem menjek el jógázni.

Itt is mint minden változtatásban légy szelíd, gyengéd magadhoz.
Körültekintően, felelősség teljesen válaszd meg a megfelelő test mozgást.
Fontos, hogy olyan mozgást válassz, ami elősegíti az anyagcsere felgyorsulását, és izmot is épít.

Érdemes azt is eldönteni, hogy hol szeretnéd végezni a sportolást.
Otthon, teremben, természetben?

Itt van néhány választható test mozgás:
aerobic, aerobik
jóga, yoga
futás,
gyaloglás,
séta,
edző termi kardió gépezés,
gyúrás, súlyzózás
intervallum edzés
tabata
stb.

Állítólag az intervallum és a tabata edzések a legjobb zsír égetők.


A magunk részéről mi az otthoni edzést választottuk.
Ezen belül is a jógázást, intervallum, tabata, és a Fegyencedzéseket mellett döntöttünk. Több szempontot is figyelembe véve.

A barátnőm kitartóan végzi a diétáját és az itt említett edzéseket, és már egy hét alatt lehet látni némi eredményt. Sajnos egy hét alatt nem értük el a kívánt eredményt, és erőnlétet, bár ez nem is volt cél. Viszont szép a visszajelzés.

Légy türelmes és kitartó!

Köszönöm szépen.

Fogyókúrás tippek és a Táplálkozás

 Újabb fogyókúrás tippek barátnőm ismerőse ajánlásával még hozzá táplálkozási ötletek az életmód megváltoztatásához.
Természetesen ki ki maga joga eldönteni, hogy neki mi a jó, hiszen a saját felelősségünk a saját táplálkozásunk.

*** Már említettem, hogy hetente egyszer egy napon 12:00-15:00 között, azt ehetünk, amit megkívánunk.
(Egy ayurvédikus ismerősünk mesélt a helyes táplálkozásról általánosságban. Az ő javaslata szerint, 12óra és 15óra között bármit megehetünk, mert ekkor a legjobb az emésztésünk.)
Válasszunk ki egy számunkra tetszőleges napot, amikor megengedjük magunknak, hogy azt együnk, amit szeretnénk.

*** Délig gyümölcs evés, gyümölcslé és sok víz fogyasztás.
(Több helyen olvashattuk már, hogy reggel és dél között a testünknek a kiválasztási szakasza van, így a könnyen emészthető friss gyümölcsökkel, gyümölcs levekkel, sok víz ivással tudjuk segíteni a szervezetünk tisztulását.)

*** Nap közben többször együnk, lehetőleg minél több friss zöldséget, salátát.Vigyünk be magfelelő mennyiségű tápanyagot. Ha ezzel nem vagyunk tisztában keressünk fel egy táplálkozási szakértőt.

*** Lefekvés előtt négy órával ne együnk már.

*** Együnk aszalványokat, magvakat. (Süti nassolás helyett.)

*** Már írtam, még is szeretném kihangsúlyozni, hogy a sok víz, és folyadék fogyasztás nagyon fontos. Mivel egy fajta méregtelenítés is folyik a fogyás által, ezért elengedhetetlen, hogy elegendő vízfogyasztással hozzá segítsük a szervezetünket a fogyókúra alatt.

A táplálkozás mellett ugyan úgy oda kell figyelni a helyes személyes test gyakorlásra is mivel a mozgás felgyorsítja az anyagcserét, ami nagyon fontos a fogyásban, és izmokat növeszt, ami több zsírt éget el, mint maga a zsír szövet.

A következő bejegyzésemben a testmozgásról fogok írni.

Fontos, hogy legyél gyengéd, szelíd magaddal, még a fogyókúra ideje alatt is!
Kérlek.
Köszönöm.

Felkészülés a fogyókúrára

Még mielőtt belevágnánk a nagy fogyásba, először is érdemes lelkileg, és mentálisan is felkészülni.

Jó, hogy ha a társunk, a család, és a barátok támogatnak. Még is a legfontosabb, hogy belül hozzuk meg a döntést. Döntést arról, hogy hány kilóra szeretnénk lefogyni, és hogy milyenek szeretnénk lenni. 

A barátnőmmel kipróbáltuk,  koplalással viszonylag gyorsan le lehet fogyni, viszont a testünk elgyengült, és úgy mondván össze löttyedtünk, és abszolút nem állt jól.

Most egy olyan fogyásra készülünk, ami tartós. A kívánt testsúly elérése mellett szeretnénk energikusak maradni, és jól is szeretnénk kinézni, és persze boldogok lenni. Hiszen boldogan az igazi. :-)

Erős vágy van bennünk, hogy mind a mellett, hogy jól nézzünk ki, egészségesek is szeretnénk lenni. Ehhez fontos a tudatos táplálkozás, és tudatos testmozgás.

Tudatosan hozzuk meg a döntést arról, hogy mit szeretnénk, és ehhez lelkesedés is társul.

A táplálkozással és a testmozgással kapcsolatban azt találtuk ki, hogy megkezdjük a barátnőm ismerőse által elmondott életmód váltást.

Lélekben felkészülünk, hogy a heti többszöri pizza, csoki, süti, tésztás, cukros ételeket, és italokat lecsökkentjük heti egy napra. Kiválasztunk a hét napból egy olyan napot, amikor megengedjük magunknak, hogy azon a napon dél és délután 3 óra között bármilyen kedvenc ételünket elfogyasszuk, attól függetlenül, hogy az rajta van e a választható táplálékok listáján vagy sem.

Lássunk neki!

Mi a célunk?
Hány kilóra szeretnénk lefogyni, és hogyan szeretnénk kinézni?
Melyik az a nap, amikor megengedjük magunknak, hogy azt együnk, amit megkívánunk?



2014. november 4.

Fogyókúrás Készítmények, tabletták, kapszulák

Azon tanakodtunk, hogy az egészséges fogyást vajon lehet-e valamilyen készítménnyel elősegíteni?

Vajon melyik zsírégető tabletta, fogyókúrás készítmény, fogyasztó kapszula, vitamin, illetve kiegészítő a legjobb?

Kicsit tanácstalanok vagyunk, mert rendeteg ajánlatot lehet kapni az interneten a keresők, és reklámok által.

 Jó lenne, ha ez a zsírégető készítmény teljesen természetes lenne, és nem tartalmazna semmilyen károsító anyagokat. Jó lenne, ha hatékonyan csökkentené az étvágyat; tudományos kutatások támasztanák alá a hatékonyságát; szakemberek segítségével; olcsón; eredményesen, és tartósan lefogyni, lehetőleg minél kevesebb erőfeszítés árán.

Még is akár hogy csürjük csavarjuk a dolgot, fogyi tabletták ide vagy oda, a hatékony, eredményes fogyáshoz elenegedhetetlen az életmód változtatás. Ebben a legtöbb szakértő egyet ért.

Persze könnyű azt mondani, hogy változtassunk az életmódunkon, még fogyókúrás tabletta szedése mellett is.

Ahogy elnézem az ajánlatokat van néhány igen szimpatikus fogyúkúrás étrend kiegészítő tabletta, amely nem csak csökkenti az étvágyat, ami már önmagában fogyasztó hatású, hanem a természetes összetevők mellett, még bőséges tápanyag forrásként is táplálja a testet. 

Ha csak a külsőnket akarjuk megváltoztatni, az nem fog boldoggá tenni bennünket. Belülről, önmagunk megváltoztatásával sikerül a tertós és eredményes fogyás.
Mert ahogy elnézzük a csak fogyókúrás, zsírégető tablettáktól nem leszünk tartósan sem vékonyak, sem szebbek, sem elégedetebbek, sem boldogabbak.

Tehát a fogyókúrás tabletták mellett is meg kell hoznunk a döntést arról, hogy megváltozunk.

2014. november 3.

Fogyókúrás tippek

A barátnőmmel azon gondolkodtunk, hogy ha a fogyókúrák, koplalások nem igazán hozzák meg a kívánt eredményt, akkor mi a megoldás?

A megoldás az életmód, azaz a szokások megváltoztatása, mind táplálkozási, mind test mozgás tekintetében.

A barátnőm egyik ismerőse elmondta, hogy neki hogyan sikerült lefogynia, olyannyira, hogy ha belenéz a tükörbe, akkor tetszik önmagának.

Először is azt javasolta, hogy a táplálkozáson változtassunk.

Ezeket a tippeket adta:
12óráig csak gyümölcs, sok folyadék, víz, citromos víz.
12-15óra között mehetnek a nehezebb ételek sok zöldséggel
Lefekvés előtt 4órával ne együnk ételt.
Sok sok folyadék

Testmozgás:
Olyan testmozgást érdemes választani, amiben az örömünket leljük, és jól megizzaszt, hogy jól begyorsuljon az anyagcserénk.

Sok sikert a Csinosodáshoz!

2014. július 24.

Vajon mi a tartós és valódi fogyás titka?

Több cikkben olvastam, hogy a fogyókúrázás hizlal. Ezen elgondolkodtam, mert magam is azt tapasztaltam, hogy egy egy fogyókúra után még jobban meghíztam, mint azelőtt.


 Fogyókúrával, azaz koplalással tényleg le lehet adni néhány kilókat a testtömegből, de ez nem azt jelenti, hogy a testzsír is lefogy. A testtömeg súlyvesztése az izmok fogyásából következik a fogyókúra alatt. Viszont, mivel az izmok több kalóriát égetnek el, mint a zsírszövet, és ha ezek az izmok lefogynak és kevesebb kalóriát égetnek el, akkor ugyanannyi kalória bevitelnél, kevesebb energia felhasználás miatt, a test a többlet kalóriát logikusan a zsírszövetekben tárolja el. Ez az oka annak, hogy a fogyókúra hízlal.

2014. július 23.

A mai fogyókúrás tippek

A legjobb fogyókúrás tipp a tudatos életmód változtatás.

Osztottam szoroztam, amire ráébredtem, hogy azért nézek ki úgy, ahogy kinézek, mert úgy élek, ahogy élek. Azt eszem, amit eszek, azt iszom, amit iszok, és annyit mozgok, amennyit mozgok.
Logikus, hogy ha továbbra is úgy eszem, iszom, mozgok mint eddig, akkor olyan eredményt fogok kapni, amit eddig.

Mivel ezen szokásaim hizlalást okoztak, ezért nem nehéz kitalálni, hogy ha így folytatom, akkor tovább hízom.

Volt már, amikor egy egy fogyókúrával sikerült lefogynom, majd visszatértem az azelőtti életmódomhoz, és még mondhatni rosszabb lett, mint előtte, mert az izmaim is lefogytak a fogyókúrával együtt, és több zsír került rám, mint előtte, sőt a bőrömre sem voltak jó hatással ezek a diéták és újra meghízások.

Mivel úgy gondolom, hogy az én felelősségem a kialakult helyzetem, ezért tőlem függ, hogy milyenné alakul a testem.

A szabad akaratom eldönteni, hogy:
     Ha továbbra is úgy élek, ahogy eddig, akkor a helyzetem nem fog javulni.
     Ha úgy döntök, hogy lefogyok, majd utána újra visszatérek a régi rossz szokásokhoz, akkor szintén nem érem el azt amit szeretnék, és előbb utóbb újra visszatér a nem kívánt helyzetbe.
     Ha úgy döntök, hogy életmódot változtatok, akkor megvan rá az esély, hogy elérjem a kívánt célt, és meg is tartsam azt.

Könnyű azt írni, hogy megváltoztatom a szokásaimat, és tudatosan életmódot változtatok.

Hála Istennek, nagyon erős bennem, hogy olyannyira visszanyerjem a régi súlyomat, hogy sokkal erősebb és szebb legyek, mint azelőtt.

2014. július 22.

Fogyókúrás tippek

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy hatékony fogyókúrás tippeket osszak meg.
Jelenleg magam is felesleges súly problémákkal küzdök.
Bízom abban, hogy az itt közre adott fogyókúrás tippek neked is a hasznodra válnak.

Partnerünk:
  Linkgyűjtemény